A KEZEK HATALMA

 

Negyedik kötetem

Legyen bármi, amit festenének, 
ha szép nekem dal, madárének.

 

 Versek:

Lénárd József

 

 

Képzőművészeti alkotások:

 

Áldozó László, Alkotás Galéria, Barakonyi Klára, Baumanné Ferenci Anna, Béres Kata, Bíró Lászlóné Varga Györgyi, Csipkeverők, Foltvarrók, Fujisaki Tomoko, Grünwald Lászlóné, Horváth Dávid, Horváth Zsuzsanna és Csőke Renáta, Jakab Ildikó, Józsa Judit, Karczagi Emőke és Tóth László, Kardos István, Kedves István, Keszthelyi Gyula, Kocsis Jelena, Koncz Eta, Koszták István, Dr. Kova László, Kovács Géza, Ligetiné Ackermann Éva, Lizák Mária, Magyar László Nagy Attila, Neukirchnerné Tankó Zsuzsa, Nimcsevity Anna, Pacl Ábri Judit, Szabó Józsefné Szabó Mária, Szilber Mátyásné, Tari Eszter, Taschner Frigyes, Tóth Gábor, Tóth Pál Zsuzsanna, Tranta Júlianna, Varga Dóra és Tóth Sándor, ifj Vata Emil, Zichermann Sándor, Zsalakó Istvánné, Wittka Kova

 

művészek munkái

  

PÉCS 2004

 

 

A mindenséggel mért tekintet

 

Köszöntjük az olvasót. Lénárd József nagy mozgékonyságú tartózkodási helyei és kivehetetlen körvonalú, ugyanakkor korántsem komolytalan foglalkozásai, jószolgálati gesztusai és nem utolsó sorban írásos munkái már az első pillanatban érdekessé teszik őt, mert érdektelenül nem szemlélhető az a sokértelmű és sokfelé elágazó cselekvőkészség, ami jellemzi. Kötete, amit ezúttal kezében tart az olvasó, kétségtelenül a leginkább adott, lokális-regionális szinteken fogant és a képzőművészettel kapcsolatos verseit adja közre.

Pécsett, ebben az átlagosan nehéz sorsú magyar városban mindig is számosan éltek kézműves mesterségüket kiválóan művelő emberek. Ahol az építő- és díszítőkedv, valami kis luxus és komfort utáni vágy, majd a mindennek elmérgesedéséből fakadó tömeges szükséglet az úgynevezett művészek jelenlétét is elviselte. Olykor tudtak velük tenni valamit, olykor meg nem. Mint bárhol máshol. Most sincs másként.

 

Az újkor művészeti életében könnyű olyan csomópontokat találni, amelyekre visszautalva mintegy eleve elrendeltnek tűnik, hogy Pécs a modern európai művészet alakulásához hozzá fog majd járulni, illetve hozzájárul. Az itt élt és élő művészek tevékenysége a modern képzőművészeti couleur locale kialakításában alapvető fontosságú volt.

A mesterek mellett a város képzőművészeti gyűjteményei és kiállítótermei – melyekben Lénárd József tevékenységéhez a legfontosabb impulzusokat és dokumentumokat beszerzi - az egyetemes kultúra normáinak hagyománnyá emelését szolgálták.

Lénárd József számára evidencia, - verseiben áthallások sokasága valószínűsíti ezt – hogy művésztelepeink a kerámiaművesség és szobrászat hazai központjai voltak két évtizeden keresztül. Ismertek számára a Zsolnay Gyár, az iparművészeti kultúra, a Csontváry, Vasarely, Schaár Erzsébet állandó kiállítások és a Modern Magyar Képtár, mely a nemzeti művészet egy-két egyedülálló fejezetét Pécsett teszi megragadhatóvá. Ismeri az 1996-ban a Pécsi Tudományegyetem részeként létrejövő Művészeti Kart, annak országos hatókörű képzési formáit és az ide járó fiatal művészeket, nemegyszer ihletőit.

Nagy frekvenciájú érdeklődésének eredménye, hogy úgyszólván nincsen arc, esemény, művészeti tény, amely valamilyen költői formában ne kapná meg tükörképét. A kultúra alkotó munkásainak méltán tiszteletet követelő rangja kap Lénárd verseiben megerősítést. Érdeklődése azonban nem elsősorban a nemzeti művelődésügy nagyobb elismeréseivel megtisztelt, hatalmas életművekkel rendelkező mesterei felé irányul. Izgatják az idegenek, a névtelenek, a pályakezdők, a nagy terveket megfogalmazó fiatalok. Verseiből elődereng szinte valamennyi művészeti ág képviselője az általa is művelt fotográfiától az üveg- és textilművességig.

 

Egy valamivel aligha vádolható Lénárd József. Hogy érdektelen volna. Nagyralátó és sok kedves gesztussal színezett vállalkozásában nem mutat bizonytalanságot és bátortalanságot sem.

 

A verssorok mögött megbúvó kérdés, hogy a vallásos és profán közösségek, amelyek évszázadokon keresztül megtartották szükségleteik között a szellemi felfedezés és újraalkotás iránti érdeklődést, önmaguk látható formában megmutatását, képesek-e figyelmüket ma is rajta tartani a kockáztató-kísérletező, magát élve boncoló emberfajtán, amely történeti korszakoknak adott sajátságos nyelvet, beszédmódot, adott fazont? További komoly kérdésnek tűnik az, hogy a számosság mellett hol és miben ragadható meg az érték. A kvantitásban a kvalitás. A sokat hangoztatott minőség. Értékzavaros és a tájékozódás tartalmát nehezen megtaláló korszakokban, mint amilyen a miénk, különös jelentősége van annak, hogy mennyit időzünk itt. Milyen tehát a művész? – ez is az ő kérdése. És megkísérli egy másik eszközzel, a szóval, egy másik műfajjal, a verssel megválaszolni a kérdést.

 

Párbeszédeket kezdeményez. A kultúra szövetében az egymáshoz kapcsolódni nehezen képes jelek sokjelentésű szemrehányásként közvetítik az embernek megértésre és gondolatcserére szomjúságát, a valóság és az igazság megragadására irányuló indulatait. Minden érthetetlen mondat, hiányos tényfeltáráson alapuló helyzetleírás, téves következtetés felszólítás a dolgok rendbetételére. Van feladat bőven, mert nem oszlik a homály.

Ma az esztétikai minőség visszamenőleges érvényű vigaszként, szolgál. A jelen elviselhetetlenségig összetett információs és tapasztalati terhet jelent, melynek súlya alatt az emberi agy már-már felmondja a szolgálatot. A kultúrából szükségszerűen kimarad, vagy önkényessé válik az esztétikai érték, mert az életből is kimarad vagy önkényessé válik az értékek talapzata, a rend, a tájékozódás szándékával felismerhető irány, a tiszta vágy, hogy „köszönthessük egymást a béke jelével.” Lénárd József tapasztalhatóan nem törődik bele a dolgok ilyetén állásába. Szerencsére.

 

Köszöntjük az olvasót.

 

 

Dr. Aknai Tamás

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar dékánja

 

 


lektori szakvélemény

 

(Lénárd József: A kezek hatalma c. kötetéről)

 

 

A versfüzér egyes darabjai csaknem három tucat képző- és iparművészeti kiállítás megnyitóján hangzottak el. Kötetben történő szerkesztésük és kiadásuk több szempontból is érdekes, sőt értékes gondolat.

A költemények alapján szerzett benyomás több szempontból is hangsúlyozandó. Mindenek előtt az a meglepő, egyben a költő őszinte empatikus képességének az egyértelmű bizonyítéka, hogy bár azonos az alkalom –kiállítás megnyitása, – de nem azonos, nem sablonos a versek jellege és tartalma.

Kivételesen sikeresen megoldott költői feladat volt, hogy milyen jól lehet az olvasónak az egyes versekből a kiállító művészek eltérő egyéniségére, eltérő alkotásaira visszakövetkeztetni, mert a költő annyira belülről látta és láttatta velünk a személyeket és műveiket. Nyilván minden esetben alaposan megismerkedett az alkotókkal, a festményekkel, szobrokkal, művészfotókkal és a különböző iparművészeti alkotásokkal, mert azok hiteles és lényeglátó ismerete tükröződik a költeményekből.

Igen hatásosan sikerült megragadni az egyes festők stílusának jellemző vonásait: amikor írja: „ a festő varázsol estét, téli tájat, reményfonalakból Amerikákat” (Keszthelyi Gyula); „a múló időben ölelkező karokat” (Franta Júlia); a „zománccá olvadt fénytenger” és a „tűztánc” (Neukirchnerné Tankó Zsuzsa); a „hullámzó varázslat” és „halkan énekelnek színpamacsokról a táncos csendéletek” (Kedves István); a „ködtakaróból kicsomagolt fények” (Horváth Zsuzsa és Csőke Renáta); „a semmiből …megmozdult…a kitalált táj” (Béres Kata); „hajnali ködben botorkáló fények” (Baumanné Ferenczi Anna); „a fényt lelked képekké sugározza” (Barakonyi Klára); „a szemek mindig szavak nélkül beszélnek” (Horváth Dávid); „lélegzik a búzatábla” (Magyar László); „portrék, virágok, eltűnt pillanatok” ( Koncz Eta), és így tovább, és így tovább. Érdemes lenne minden kiállításnyitó költeményt sorra venni, bőven idézni belőlük, de hát éppen ez a kötet célja, hogy mindenki hozzáférhessen a kiállítókat emberközelbe hozó teljes versszövegekhez.

Lénárd József, a sablonoktól irtózó művész, formailag sem kíván belemerevedni egyetlen bevált versformába. Megtehetné például, hogy valamennyi költeménye szonettforma legyen. Ő azonban ebben is a helyzethez, a személyhez, a kiállított tárgyakhoz kívánt alkalmazkodni, s amilyen formát odaillőnek ítélt, azt választotta adekvát kifejezési formának. Az összeállítás változatosságát növeli az a stílusbravúr is, hogy a legtöbbször személytelen a mondanivaló megszövegezése, máskor meg az én–vallomások szubjektívizmusával maga a költő szólal meg (Józsa Judit), s van, amikor a művész szájába adja a mondanivalót (Kardos István, Koszták István), esetenként pedig közvetlenül az alkotót szólítja meg (Vata Emil, Szilber Mátyásné).

Néha maga a megnyitó vers szövege utal a sorok között a várható látványra, például Kovács Géza fémszobraira, Karczagi Emőke és Tóth László képmotívumaira.

Jóllehet a tervezett kötet versei önmagukban is teljes értékű élményt nyújtanak, de az a megoldás, hogy a versek együtt láthatók a kiállító művész egy-egy jól kiválasztott, jellemző képével, szobrával vagy egyéb alkotásával, meghatványozzák az olvasó esztétikai élményét. Ezt mindenképpen szükséges megtartani, mert a testvérmúzsák –költészet és művészetek – ölelkezésének kitűnő példája, egymás hatását kölcsönösen növelik.

A kötet nagy értéke, hogy aki nem vehetett részt valamilyen okból az adott események, az is hiteles és szemléletes képet kap egyrészt a versek alapján a megnyitóról, másrészt a jól kiválasztott képek alapján a művészek munkásságáról is. Mindkettő örömöt okoz az olvasónak, gyönyörűséget a nézőnek.

A kezek hatalma érződött, ahogyan a festő varázsol. Valóban csak így lehet.

A költő azt óhajtotta egyik versében, hogy legyen mind-mind gyöngyszem. Lett! Az óhaj megvalósult. A verseket kedvelő olvasó és a szépet szerető néző őszinte elismerését, nagyrabecsülését érdemli a költő és minden érintett művész.

Egyértelmű értékei és jelentősége miatt a kötet kiadását messzemenően támogatom.

 

 

Dr. Bárdi László

                                     egyetemi docens

 

Pécs, 2004. július 18.                                                 

A kezek hatalma című. műről

Izgalommal és jó érzéssel olvastam Lénárd József A kezek hatalma c. munkáját. Szinte új műfaj tűnik elő a magyar művészetben. A képzőművészet és a költészet együtthangzása. Pontosabban, ahogy a színek, a képi kompozíció ihleti a költészetet. Felmutatja ezt a Lyukas óra c. folyóirat, a Magyar Írók Egyesületének havi lapja is Gyurkovics Tibor főszerkesztésével. Minden számában megjelenik a költészet, a festészet képi és gondolati harmóniájának egy-egy alkotása.

 

Ezt teszi Lénárd József A kezek hatalma c. művében is. Mintha két harang szólna egymás mellett. Szó és szín, vers és színek törvényének egymást kiegészítő, egymást erősítő visszhangja.

 

Az olvasó, a néző elé kívánkozik ez a mű.

Javaslom a megjelentetését.

 

Pozsony, 2004. augusztus 10.

 

                                                                                                                                                Dobos László

                                                            Madách-Posonium

                                                                               Könyv és Lapkiadó

 

 

 

 

Tisztelt Olvasó!

 

 

Oldal: A kezek hatalma
OROSZHEGYI LÉNÁRD JÓZSEF HONLAPJA - © 2008 - 2024 - oroszhegyi-jozsef.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat