EGYEBEK

A "nagy Bálint család" oroszhegyi háza. Édesanyám itt gyerekeskedett

Békés Boldog Betlehemet

Betlehemben, ahol született az Úr,
nem engedték be a házakba,
pedig kopogtatott. A hideg istállóban
ahol megszületett, állatok vették körül.
A kisded felsírt, s az emberek nem értették,
hogy Ő az emberekért miért sír.

Szent este sokan sírnak .
Vannak kik fájdalmukban,
vannak kik örömükben sírnak,
de sír az egész világ.
Sírnak ahol háborúznak,
és sírnak a Sziklás hegyek,
ahol már nincsenek napsugarak.
Ahol irtották az indiánokat.

Ahol már nem emlékeznek
a holokauszt igazára.
Mert nem csak egy volt a világon
Mert a Gulág, és az Alföld,
és Recsk is mind holokauszt .
És mindenütt a földgolyón az
ahol az ember embert írtja.

Ezért sírnak az emberek
Ezért sírt fel az Ember Fia

Töröljük le könnyeinket
Békés Boldog Betlehemet..


Aki egyedül sétál

Szín hatalmával rám telepszik az ősz.
Végsőt hazudja a bújócskás nyár.
Lassan már csak emlék. Szakadt a kabát,
bogarak hada, avarban turkál.

Benne lakna új melegért a napárnyék....
Szaladj még, talán elérsz egy percet
a régi nyárból, kicsiny apró szerelmet
te is, aki egyedül, céltalanul sétálsz.

A csönd udvarában virágok bólogatnak.
Itt-ott meggyullad egy gyertya, egy mécses
ráncos kezek fohászra tanítanak
„rakd össze te is kezecskédet”.

Egy avantgárd találkozás

Ha ölelni akarsz,
még ne nyúlj hozzám.
Messziről nézz! Az arc
elárulja, csodám.

Titkaimat még ne
kutasd! Van, ami
fáj, s van minek fénye
sötét kibontani.

A csillagos égen
fénykoszorúkat
rajzol a kéz. Még nem
tudom mikor súgtad,

mire is gondoltál.
Csak visszanéztél:
ki az, aki ott áll?
Kérdezted, s nem féltél.

 

 

 

Még csak egyszer

Aludj el, óh gyermekem
énekelted sokszor, 
s nem akartam elaludni,
hisz játszani oly jó.
Most aludnék karjaidban,
a rossz gyerek ki jó lett,
s mennék szívesen a sarokba,
csak küldenél!  

Hitvány leszek!  

Küldjél el újra, s mennék duzzogva, 
Hogy megint magadhoz hívj:

 -„Béküljünk ki, gyere szentem”-….

De nem hívsz már nagyon régen!
Miért vagy ily gonosz hozzám!
Már rogyadozik gyenge térdem,  
s kiáltanék:

Édesanyám!  

De nincs hang, mely hozzád elérne.
Könnyeimet gyöngyvirágra 
hullatom a temetőben…  

Ugye egyszer, még csak egyszer  
kérlek szépen énekeld el,
Gyermekem, oh aludjál el.

 

 

 

Az elátkozott utak

Sajnáló kezek messziről integetnek.
Nem tudom, mennyek?. Búcsúzás súlya
földbe tipor, belém mar. Idézem arcod.

Ajkaid fénye nevetve bátorítna,
ha visszanéznék? Szemem ködfátyla
elkarikázza még a múlt útvonalát.

Tilt feléd az út átkozott utam.
Drága kis Vapo kiáltok hol vagy!
Te ott állsz még előttem könnyezve könnyben.

 

 

 

A hét kérdés

Neked érték a szerelem?
Vagy csak ostoba és féktelen?
Mond valamit, hogy szabad vagy?
Ha múló remény az akarat?
Nálad mi a boldogság?
Ha csak pillanatok a csodák?
És hol él a becsület?
Ha béklyó csak, és gúzsba köt?
Ha csak hazugságokból él
a vak valóság mögött?
Mond a barátság mennyit ér?
Ha tőrbe csalja árulása?
És mennyit ér az imádság,
Ha nincsen más csak álruhája?

Hegyi Julia névnapjára
Lénárdos haiku

Most amit átélsz, csak egy pillanat.
Ünnep, névnapod, szelíd riadó.
A jövőd, mely előtted fényekben szalad

növekvő kristály. Róla a nap, tündöklő
fényben vetül Rád, mint édesanyád
ölelő karja. Óvjad! Élvezd oltalmát.

 

"Most múlik pontosan"

Lénárdos haiku

Jó a reggeli Veled. Finom  kenyered
szeletben eszem. Töltöm a teát 
Neked is, pedig nem vagy már, s én sem leszek 

itt. Eltűnődök vajon merre jársz? Érzed
a végtelenben egy láthatatlan
erő tomboló harcát? Soha sem nyugszik..

Mozdul az asztal a szék, dőlnek a falak.
Megtartom magam. Hallom a dallam,
mert "Most múlik pontosan" nagyon sokáig.

 

A képzelet valósága

Meggyújtott gyertyám,
fényében látom a fájó
múltam zarándokát.
Benne van a jelen

vágyszelleme is. 
S a tűzess lángnyelvek
változó fényében
rám néz egy nő, ahogy
mással táncol meztelenül.

 

 

 

 

 

Tegnap még szerettelek

Tegnap még szerettelek, ma már elküldenélek.

Volt nekem egy indián asszonyom.
Vele éltem. Senki sem tudja,milyen óriás
volt a lelke, s amit adott a csodás gyönyör.

De mennem kell mert elmult már az új idő,
s pénz sincs csak apró. Emlékszel kis lány?
nem számított semmi sem akkor, csak a vágy.

Jeleztél itt vagy, kerestél s megtaláltad
a tüzet. Lángolt minden. Halotti tor lett
körülöttünk s elégett a vágy s szerelmünk.

Tegnap még szerettelek, ma már el kell, hogy feledjelek. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: EGYEBEK
OROSZHEGYI LÉNÁRD JÓZSEF HONLAPJA - © 2008 - 2024 - oroszhegyi-jozsef.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat