PRÓZÁK

                   

            Szervátiusz Jenő / önarckép körtefa 1976 /


Mi a hazaszeretet

 

 

 

„A hazaszeretet a hazához, annak földjéhez, lakóihoz, nyelvéhez, emlékeihez érzett ragaszkodás, mely hasonlít a szülők iránt érzett szeretethez, és tettekben is megnyilatkozik: a haza iránt való kötelességek teljesítésében, szükség esetén saját érdekeinknek, a legfőbbeknek is az érte való mellőzésében, önzetlenségben, odaadásban, önfeláldozásban.”--- Írták, és élték meg sokan.

 

Nekem a hazaszeretet furulya szó, mely elhallatszik messzire, bárhova is mentem a világban. Egy olyan furulyáé, melyet nem csak én faragtam, de te is készítettél. Már készült nagyon régen öregapáink keze nyomán, s édesapánk faragta tovább. Ő adta nekem, s neked is, hogy faraghassuk gyermekeinknek. Hangja hív, ha messzire megyünk, ha könnyekkel áztatott, ha a hangja már fáradozó, meghalljuk akkor is.

 

 

 

A hazaszeretet egy hang, mely lelkünkben dörömböl, mint az indián dobok, melyek messziről üzennek messzire. Ha elhagytuk hazánkat, érezzük lelkünkben a zörömbölések hívó szavát, ütemét: haza-haza. S az édesanya meleg karja ölelésében nem csak az otthonunkba találunk haza, de hazánkba is.

 

 

 

A hazaszeretet, olyan, mint szüleink szeretete. Örökké érezzük az emlék-érzéseinket, újra és újra. Ha nincs, hiányzik.

 

Vajon a magyar népnek van e együtt hazaszeretete? Hisz hazánkat dúlta a tatár, török, román, cseh s az osztrák. Szenvedett alattuk népünk eleget. Menekülések? De nemzetünket Istenfélővé pont a szomorú sorsunk kötötte össze. Trianon és szétvágták Magyarországot. Mint a koncon a sakálok daraboltak, s tépték országunkat. Mi védtük évszázadokon át s vele „Európát”!

 

Aztán a nagy szabadságban kétfelé vált az ország.

 

Wass Albert írja versében:

 

„Koldussá vált felszabadult honában
Züllött idegen eszmék napszámosa” lett országunk.

 

 

 

A nemzeti hanyatlás korszakában gyengül a hazaszeretet érzése. A közösségi érdek elé kerül a magánérdek. Megszületik az önzés, s a hazaszeretet tagadása. A haza népének erkölcsi ereje gyengül, lazul összetartó ereje. Nincs erő a fellendülésre, a nagy tettekre. Ha nem védi meg a nemzetet a hazafiság ereje, felbomlik a megpróbáltatások idején.

 

Össze kellene fogni, hogy hazánkért mindenki, ki magyar ne mások napszámosa legyen! Termőföldünk ne másoknak teremjen!

 

"Gonosz irányba sodor ez a megveszett új történelem” írja Wass Albert.

 

 

 

Messzi, nagyon messzi, a Hargita sziklái között virágzik a havasi gyopár. Kis székely legény legelteti nyáját. Kezében egy új furulya. Most faragja, díszíti. S ha megfújja, ugye meghallod a furulya szót. A hazaszeretetről szól. Haza kell menni!


Székely himnusz

Ki tudja merre, merre visz a végzet:
göröngyös úton sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi, csillag ösvényen.

Maroknyi székely porlik mint a szikla
népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
ne hagyd el veszni Erdélyt Istenünk!

Ameddig élünk, magyar ajku népek,
megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bár hol földünk bármely pontján,
legyen a sorsunk jó vagy mostoha;

Keserves multunk évezredes balsors,
tatár, s török dúlt, labanc rabigált.
Jussunk e honban, magyar székelyföldön
szabad  hazában élni boldogan.                                                                                                                                                             

A sárga csekk.

Egy üres sárga csekk betűi karácsonyi illatot árasztanak. Gyermekhangokat hallok. Énekük, mint minden zene nagyon is ismerős. A dalok mögött egy-egy folydogáló könnycsepp vegyül gyermeki zsivajban. Egymásnak gyújtják meg a gyertyákat.
.
Közülük sokan nem is látták még édesanyjukat, s apjukat sem ismerik. Vajon a szeretet kicsi lelkükben hova szorult?
A szeretet melegével nehogy valaki azt higgye, hogy a sárga csekk, majd melegséget áraszt és ennyi és kész.
.
Nekem nincs anyukám, csak egy alumínium tányérom. Így nem törik. Mosogatni is könnyű, csak itt belül valami nem tisztul. Azt mondják ez a lélek. csak azt nem tudom, hogy miért fáj, miért beteg.
.
Egy kis ölelés, jaj de nagyon kellene. Van alumínium kanalam is, csak sokszor üres a tányérom.
Egy sárga csekk Papírrepülőt csináltam belőle. A postán küldöm. Szálljon hamar hozzád is. Segítség kell.
.

Figyeld az eget! Ott repülnek, szállnak a sárga csekkek, mindegyiken van egy láthatatlan könnycsepp. SEGÍTSETEK!

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 Dicsértessék, adjon Isten! 

 

    

Már sötétedett. Apró kis fények villantak fel a fűszálak között. Szentjános bogarak, mint piciny útmutatók villogtak. Az út meredekre szaladt, s megálltunk. Mint gyenge álmaink a csönd, úgy simult a tájba. Az alkonyi ég festette a sötétet, s az erők készültek berepülni az éjszakát. A táj, mint régi ismerős, bólogatott, nem engedte a rohanást.

 

Erdélyben voltunk. Zajos kis patak hol jobbról, hol balról ugrált a köveken apró csobogást. Itt vagyok, s eltűnt egy híd alatt, majd újra megszólalt, mint kis zuhatag.

 

Erdélyben voltunk, ahonnan az Idő Wass Albertet messzire űzte. S vajon ki hallotta meg fájdalmas hangját: „Adjátok vissza a hegyeimet”

 

 A távoli rokonokat látogatni mentünk. A szegényes életek gazdag ölelését, az együtt mondott régi fohászokat mentük megkeresni. A szomorúság terhét nem akartuk magunk terhével tovább építeni, ezért Székely-udvarhely parkolójában tanakodtunk, hol keressünk szállodát.

 

 Egyszer csak odajött egy székely fiúcska, lehetett vagy tíz esztendős, megszólított bennünket:

 

Dicsértessék – így a fiú.

 

Adjon Isten – mondom én.

 

Tessék má  mondani, szállásuk van-é? – folytatta a fiú.

 

Nincs – válaszoltan röviden.

 

Akkor nálunk egy kevéskéért megszállhatnak – s felragyogott a fiúcska szeme.

 

Óh – mondom örömmel – téged a Jó Isten küldött.

 

Nem a – húzta feszesre magát – Idesapám. De olyan hangsúllyal mondta az Idesapám-at, hogy azt hallani kellett volna.

 

   Nos gyere, mutasd az utat, - s a fiú beült az autóba. Megsimogattam szeretettel, s kérdeztem:

 

Ugye édesapádtól kapsz egy kis pénzt fagyira, mert szerzed a vendégeket? – a fiú igen csak furcsán nézett rám, fészkelődött, majd a szemembe nézett, mint egy háborús bűnösre s a következőt mondta:

 

 Ejsze Idesapám veszi a ruhát, nem?!!

 

A kínálat csöndje

 

A mozdulatlanságban keresem a mozdulást. Most üres a fonott kosár. Benne volt a jó akarás, a sok bukta, gyümölcs, s a sok gyermekkéz, mely sokszor belenyúlt. Mindig, valamivel adakozott. Ma, a kínálat csöndje simogatja.

 

Nem lehet már hallani az akkori gyermekzsivajt, megnőttek a gyerekek. A nagymama, ki úgy várta őket mindig, már csak titokban, láthatatlanul simogat, s a kosár régóta üres.

 

Sokszor hol ide, hol oda tették, mintha útba lenne, aztán valaki fogta a fonott kosarat, berakta egy zacskóba és a többi lim-lommal felkerült a padlásra. 

 

Az Idő gyermeke, a Felejtés, - dolgozott. Évek múltak el s a padlás sok titkot rejtegetett. Volt ott keréknélküli kisautó, ruhátlan baba, szakadozó kifestő könyv, puha labda, s a szomorú elmúlásban toporgott egy kenyeres kosár.

 

Énrám még szükség lesz, érzem! – kiabálta a többi tárgyak felé, de azok, mintha nem is hallották volna, nem válaszoltak. Hiszen érezték a különbséget, a kosár hibátlan volt.

 

A rohanó időben, már az unokák gyermekei is megnőttek, szaladtak. A padlás őket várta, hogy találják meg szüleik titkait. Kis kezükkel kerestek, kutattak. Boldogan vitték a megtalált autót, s a babát, javításra. Apa megjavítja, tudom – mondogatták egymásnak. Már épp ki akartak jönni
a padlásról, amikor a zacskót, s benne a kenyeres-kosárkát megtalálták. - Idenézzetek mit találtam, - szólt az egyik dédunoka - hisz ez majdnem új, s vitték boldogan édesanyjuknak.

 

 

 

 - Ebbe buktát is lehetne tenni, meg gyümölcsöt is ugye anyu? - S a dédunokák boldogan összenevettek, és nem értették, hogy édesanyjuk szeméből miért pörögnek a könny

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

               

 

 

 

 

 

Bence a puli 

 

Valaki kidobta. Az utcán kóborolt ez a kis négylábu. Sánta is volt. Egyszer csak megállt velem szembe, és halkan nyüszitett, kérésnek fogtam fel. Az is volt. Elvittem az álatorvoshoz.  Mondom hoztam egy sánta kutyát  Azt mondta az orvos, hogy ez nem kutya, ő PULI. Megműtötte altatással kivette a lábába befúródott toklászt azaz fűkalászt, már a csonthártyáját kinozta.

Amikor felébredt az operációból, kezemet nyalta. Nem érezte azt a szörnyű fájdalmat ami eddig kínozta. Azóta ha elmegyek hazulról a kapuba vár, köszönt , vakkant . 

Egyszer  nyitva maradt a kapunk. Bence eltünt.  Keresésére indultam. Közel hozzánk gyermeknap apropóján egy kis keritéssel elkerítve kecskék és báránykák bemutatásra szolgáltak. Bence ott hasalt, vigyázva ösztönösen. Amikor meglátott szinte magyarázott hangjával farkával, testmozgásával. Hihetetlen de dicséretet várt. Nem volt szívem összeszidni, mert kiszökött. Megsímogattam
Büszkén jött utánam haza.

 

Ő lett mállunk a Bence aki, és nem ami, emberi hangon nem, de puliul mindent megköszönt mindig. Valóban ő nem kutya, ő Puli.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: PRÓZÁK
OROSZHEGYI LÉNÁRD JÓZSEF HONLAPJA - © 2008 - 2024 - oroszhegyi-jozsef.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat