Szerelmes verseim

 

Csak egy lehelet

Újjak táncolnak kifeszített utakon. 
Idézik halkan a zenecsodát.  
Harcol a lélek. Megyek virágos dalban. 

Csapdák  csábító varázsából üldözött  
szolga mutatja, a sok arc, együtt, 
Igaz, de külön hazug mindegyik csókja. 

A falon a lyuk bizony sokszor érdekes. 
Látod a tilost. Borzadsz amit látsz, 
vagy kéjesen  gondolsz rá hogy tiéd is volt? 

Az ezüstön még maradt-e fény? Vagy mattul  
minden nappalon? Tűnődők korok  
eltűnt messzeségén. Új fény, új alkalom.  

Újjak táncolnak kifeszített utakon. 
s a zenecsoda, halkan idézi  
a lélek harcát. Megyek. Ez már golgota. 

 

 

Mint ájult ifjú

Az égről apró fénynyalábokat gyűjtök 
Neked, hogy akkor is lássam arcod 
a fájdalom sötétségében, amikor 

már megvakultam. Mert az Idő belemart 
lelkembe. Múló gyönyört szakított 
ki, s a fájdalom sebe nehezen gyógyul.

Az elvarázsolt vár titkos szobáiba. 
be lehet menni csak ki nem jöhetsz 
onnan soha. Falai körbe, díszítve

zárt csillagkapuk. Nyúlnál a gyönyör után 
s a tapintásod ígért hazugság, 
vágy- tagadások ravasz szabadulása.

Mint ájult ifjú mért gondolok öledre 
Megkésett csókok halásra várnak. 
Eltévedtem? Hódoltam Neked fényeket. 

 

 Nem vagyok hálátlan

Felejthetetlen, hogy eljuttattál oda
ahol a tenger örök zúgását,
hallottam, morajlik még, érzem a sós, kék.

Mint vásott gyerek, sziklába kapaszkodok,
s csúszik a kezem, de jó volna még,
ahol Te is daloltad: kabóca sereg.

Titkos bejárat. rózsaillat, koszorú.
Padlás titka a  benti letakar 
titok. A lepel lehull, ha megérinted..

Rózsaszín szirmok a születést ölelik.
Szerelmi ének, halvány színezék. 
Sötétfa vágya, barna burka, törmelék.


És nem érted

Vajon mit kérdez a szellő, ha hozzád ér?
Ha megérinti csókos ajkadat?
Ha szemedből kibuggyan a vágyhatalmad,
szenvedésed letörölgeti. 

A szellő már rég szél
és nem érted, arcodon a könny miért
szárad? Tudd, a szél fátylat simogat

s vele a lett. Arcodon apró
könnyek gyöngyei messze gurultak.
Keresem, s nem találom. Göröngyös utak.

A fájdalomból kinőtt virág élete
a váza vágya. Elrepesztette
a hosszú csönd s az élet vize már szánja

Az idő elszállt.

A volt hiánya keresés. Egy képzelet,
tudattalan hit. Mégis a tudat,
már nem a létezőre mutat véleményt.

Az idő elszállt, csak az óralap maradt,
a múlt. Hogy mikor, mi volt, s lehetett
volna, már nincs mutató, hogy megmutassa.

Előtted a köd, árnya, láthatatlanul,
paplanként takar s tallér a levél
közeli ágakon mind. Misztikus mese.

Az elmúlásban: fájdalom, születés.
S az élet ennyi. Szakadó ágak,
hullanak a tallérok, s újból születik..
.
Ködtemetőben bolyong az ősz. Amerre
megy zizegnek a száraz levelek.
Erdei úton senki. Már nem keresnek

Drága Vapo!

A ragaszkodás mely körülvesz mindenkit
váljék örömmé, és boldogsággá .
Soha ne ismerje meg a fájdalmakat....

Mégis a válás mind nehezebb. Nehezebb
az út. Régóta vakációzok.
Megszokni nem tudtam, hogy mindig egyedül

 

 

 

Oldal: Szerelmes verseima címét
OROSZHEGYI LÉNÁRD JÓZSEF HONLAPJA - © 2008 - 2024 - oroszhegyi-jozsef.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat